darazsakoldboys
2023/2024
 
Extrák
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
12/13 Hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Utolsó meccs, év végi hangulat, zsinór 8 győzelemmel, itt a vége!

  2013.05.26. 11:45

Utolsó meccsünk a végeredmény szempontjából már tét nélkülinek számított, mert vereségünk esetén is megőrizzük a harmadik helyünket. De azért mégis ott lebegett a szemek előtt, hogy a hazai veretlenségünket és a 7 győzelmes szériánkat azért mégsem kellene elrontani. Pistinek megsérült délelőtt a bokája a streetballon és többen is hiányzást jelentettek, éppen meglettünk 7-en. No ellenfelünk is hasonló problémákkal küzdött, de a feldobásra meglettek 5-en.  

Mivel már nagyon év végi hangulat uralkodott nálunk ezért azt találtam ki, hogy rendhagyó módon csak triplákat lehet dobni. Kezdetben nem is volt probléma, Szabi miután közölte, hogy ő el sem lát odáig, gyorsan az ő kosarával vezettünk 3:0-ra. Gábor is vágott 4-et. Aztán amikor a többieken volt a sor, akkor jött a baj, mert senki nem talált be. Dobásokban pedig nem volt hiány, tüzeltek a srácok rendesen. Ellentétes 2. és 3. negyedet követően 10 perccel a vége előtt 13 pontos előnyben voltunk. A negyedik negyedben aztán a fiúk kicsit ráuntak a sok pontatlan dobásra és bár ezen a meccsen „fegyelmezetlenségnek” számított, de közelebb mentek a 6,75-ön belülre és pár könnyű kosárral megnyerték a mérkőzést.

Hosszú szezonon vagyunk túl, megérdemeltek a srácok egy ilyen mérkőzést. Kicsit pontosabban célozva még ennél is jobban kiélvezhették volna a mérkőzést.

A bajnokságot végül 3. helyen zárta II. csapatunk, amiért igencsak meg kellett küzdenie, mert sok könnyű meccs mellett, igazi kemény csatákat is rejtett a szezon. Azt mondom, elégedettek lehetnek a srácok az elért helyezéssel, sok csapat pályázott idén a dobogóra. Ne felejtsük el, hogy a csoport bajnokát csak mi vertük meg, és hazai pályán veretlenek maradtunk végig. Nagy kár a Tüker meccsért idegenben, hogy elszórakoztuk, illetve a 7+ meccsen nem sikerült minimálisra csökkenteni a vereséget.

Ezen szerintem nem érdemes rágódni, örülünk, hogy idén is bekerülhet egy szép érem az Old Boys vitrinbe.

Hamarosan jönnek az év végi zárások, összesített stattok!

 

2013. május 25. – 18:00

Darazsak Old Boys II. – Tüker MSC

73:61

(27:17; 8:20; 22:7; 16:17)

 

K: BÁRDOS (10); HERR (19); SZEMÁN (22/18); Horváth Sz (8/6); Horváth R. (8)

cs: Patai (4); Kocsis (2)

 

ARANNYAL FELÉRŐ BRONZ!

  2013.05.13. 22:22

 

Utolsó lépcsőfok következett. A képlet nagyon egyszerű volt. A fennmaradó két meccsből egy győzelemmel már biztos a dobogó. Nem szeretjük a véletleneket, így arra jutottunk, hogy már a Young Boys ellen könnyet csalunk üldözőink szemére.

Támadásban remekeltünk, senki meg nem mondta volna, hogy nem egész 15 órája még egy másik mérkőzésen játszottunk. Na, igen a védekezésre már nem maradt erőnk. Hiába dobtunk 29 pontot 10 perc alatt, kaptunk rá 21-et. A második negyed sajnos gyermeteg hibáinknak köszönhetően kiegyenlített játékot hozott. Kértem a srácokat, hogy rázzák meg magunkat, mert a végén még megégetik magukat. A harmadik negyed közepén végre beindult a gépezet. Megállás nélkül szórtuk a pontokat, védekezésben szép segítések, blokkok, labdaszerzések keserítették a vendégek életét. A negyedik negyedre nagyon kijött a két csapat közti különbség, így 91:62-re megnyertük a meccset és ezzel a bronzérmet is.

Gratulálok fiúk, nagyon sok szép győzelmet arattunk az idén, több közülük olyan mérkőzés, amiről még sokáig beszélni fogunk, gondolok itt például a TF elleni diadalra.

No, de nincs még vége az évnek, 2 hét múlva a Tüker csapata látogat a Zrínyi Gimnáziumba, ahol nem lehet más célunk, mint hogy megőrizzük idei veretlenségüket a mi édes otthonunkban!

 

2013. május 11. – 13:00

Darazsak Old Boys II. – Budai XI SE Young Boys

91:62

(29:21; 19:18; 20:14; 23:9)

 

K: Bárdos (10); HERR (13); SZEMÁN (22); Kecskés (19/3); HORVÁTH R. (15)

cs: BATOVICS (10/6); Furiák (2); Patai (-)

 

Győzelem "idegenben" avagy már csak 1 kell!!!

  2013.05.13. 22:08

 

Péntek este egy kellemes kis összecsapás volt kilátásban, ellenfelünk az Álló Farkasok csapata volt, akik teremproblémájuk miatt lemondtak a pályaválasztói jogukról, így újra Kőbányán találkoztunk. Hatalmas iramban kezdtük a mérkőzést, 10:0 majd, 18:3 volt az eredmény. Az első félidőben uraltuk a játékot, de a második 10 perc már nem volt a legjobb. A második félidőben sem tudtunk újra felszabadult játékot hozni, görcsöltünk. Többek között a rossz dobószázalékunk és a sok eladott labda miatt. A győzelem egy percig sem forgott veszélyben, mindenki hozzá tudott tenni valamit.

Reméljük ez a lendület holnapra is megmarad a hibák kivételével, mert utolsó előtti fordulóba következik, ahol a Budai Young csapatát fogadjuk! Győzelmünkkel bebiztosíthatjuk magunknak a bronzérmet!

2013. május 10. – 20:30

Álló Farkasok – Darazsak Old Boys

63:79

(10:22; 20:20; 15:22; 18:15)

 

K: Bárdos (4); SZEMÁN (23); Kecskés (19/3); PATAI (7/3); Horváth R. (6)

cs: HERR (14); Batovics (6/6); Furiák (-)

 

Időben felkeltünk a rémálomból...

  2013.05.05. 22:33

 

Utolsó idegenbeli mérkőzésünkre érkeztünk meg a Városmajorba, vasárnap reggel 8-ra. A kezdés nagyon szokatlan volt számunkra, hatalmas ásítások és nyújtózkodások közepette sikerült felületesen bemelegíteni. A hazai gárda rendkívül szívósan tartotta magát, nem nagyon tudtunk elhúzni tőlük. Többek között azért, mert nem voltunk képesek keményebben védekezni és FUTNI!!! Meg is lett az eredménye, a félidőben 4 pontos hátrányban voltunk.

Itt gondolhatja mindenki, hogy ez olyan hidegzuhanyként érte a fiúkat, hogy a félidőben összeszedik magukat és helyre állítják a rendet. Nem így történt… a 28. percben 64:49-es, tehát 15 pontos hátránynál, úgy döntöttem teszek még egy kísérletet a társaság felé, hátha mégis nyerni akarnak, így időt kértem. Láss csodát megérkeztünk a mérkőzésbe, kicsit ciki a számunkra, de nem volt más választásunk, egészpályás letámadásunk meghozta a hatását és az utolsó 12 percet 39:13-ra megnyerve, megszereztünk idei 22. győzelmünket.

Sajnálom, hogy ilyen feszkósra sikeredett ez a szép vasárnap reggel, de ellenfelünk azért ment fel a pályára, hogy nyerjen. Mi pedig csak helyenként álltuk a sarat és elfelejtettük, hogy milyen célért küzdünk. Tudom a lényeg a győzelem, de jobb hozzáállással simábban lehetne hozni ezeket a mérkőzéseket.

 

2013. május 05. – 08:00

Sajtó SC – Darazsak Old Boys II.

77:88

(19:23; 26:18; 19:17; 13:30)

 

K: Bárdos (7); Kocsis (4); KECSKÉS (33/9); PATAI (2); HORVÁTH Sz. (20)

cs: SZEMÁN (22/6); Furiák (nj)

 

Hazai pályán csak is győzelem!

  2013.05.04. 19:37

 

A sorsolásunk úgy hozta, hogy egy hét alatt összemérhetjük a tudásunkat a bajnokság mind a két végén lévő csapattal. A nehezebb akadályon már túl vagyunk, most a nagy győzelem utáni jutalomjátékra készülődtünk. Kicsit hiányosan álltunk ki, mert ballagások és egyéb elfoglaltságok miatt csak 7-en voltunk játékra készen.

Igazából egy percig sem volt kérdés a győztes csapat kiléte, mindenki sokat játszhatott, többen most érezték át első alkalommal, milyen is 40 percet pályán tölteni. A végén még a 100. pont is veszélybe került, de az utolsó dobás most kimaradt.  

Aki futott az egymás után szórta a kosarakat és biztos vagyok benne, hogy jól is érezte a labdát. Ami egy ilyen meccsen is szép, hogy volt 103 rádobásunk és volt 61 lepattanónk, ami új old boys rekord.

Holnap reggel 8-kor folyatatás a Városmajorban!

 

2013. május 04. – 15:20

Darazsak Old Boys II. – Szent Pál Akadémia II.

99:62

(19:13; 27:19; 24:18; 29:12)

 

K: Batovics (13/9); BÁRDOS (16); Patai (9/3); Horváth Sz. (6); Furiák (19/3)

cs: KECSKÉS (25/3); Herr (11)

 

A DARÁZSFÉSZEKBEN NINCS KEGYELEM!!!!!!

  2013.04.28. 11:01

 

Megérkeztünk a várva várt mérkőzéshez, az a TF Budapest csapata jött a Zrínyi Gimnáziumba. Az a gárda, amely 22 gőzelemmel és nulla vereséggel toronymagas esélyese a bajnokságnak. Azt tudni kell a mérkőzésről, hogy ezzel egy időben u23-as jelenése is volt a budai alakulatnak, így 4 játékosára nem számíthatott. (ezzel kapcsolatban a végén foglalkozunk).

Határozottan kezdett a vendég csapat, égett bennük a bizonyítási vágy, hogy megmutassák a hiányzók nélkül is képesek nyerni. Az első negyedben nagyon sok könnyű kosarat engedélyeztünk nekik, támadásban pedig görcsösek voltunk. Betöréseink harmatosak és lassúak voltak, távoli dobásaink pedig teljesen eltűntek. A második negyedben végre megnyugodott a társaság, voltak jó védekezések, gyorsindítások és ipari mennyiségű lepattanónk. Megfordítottuk az állást, így a félidőben mi vezettünk 2 ponttal.

A második félidőre sikerült átmenteni dinamikus, lendületes játékunkat, két perccel a negyed vége előtt már 9 pontos előnyt is mutatott az eredményjelző. Sokáig tartottuk a 10 pont körüli különbséget, volt olyan pár perc, hogy egyik csapat sem tudott hibázni. Sajnos a TF sorozata tartott tovább, így egy triplával feljöttek 2 pontra. Az utolsó percben, hatalmas küzdelem alakult ki, Szabolcs gondoskodott az izgalmakról, mert 4 büntetőjéből csak 1-et tudott a helyére küldeni. Így támadhatott a vendég csapat a hosszabbításért. Hármas kísérletük (ami csak kettes lett volna), mellé ment és ugyan a lepattanót visszatették, de ez 3 pontos vezetésnél mindegy is volt. 71:70-re elvettük a veretlenségüket!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy mint említettem nem volt teljes kerettel itt az ellenfelünk, sajnos nem tudtunk megállapodni olyan mérkőzés módosításban, ami jó lett volna mind a két félnek. De ez nem von le semmit sem a srácok érdemeiből, mert a TF még így is egy nagyon jó csapat, (hiányzóikat simán tudták pótolni olyan játékosok akik az odavágón, kisebb szerepet kaptak) sokkal többet edzenek és továbbra is az a véleményünk, hogy ezzel a csapattal egy erősebb bajnokságban is megállnák a helyüket.

Hatalmas mérkőzés, remek hangulat, igazi rangadó volt. Megőriztük hazai pályán tartó veretlenségünket, 21/21 és ebből 13 idén, és továbbra is tartjuk azt a jó kis szokásunkat, hogy szeretjük megtörni más sorozatát.

Mindenki büszke lehet a mai teljesítményére, igazi férfias küzdelem folyt a pályán, talán már ez a győzelem is annak a jele, hogy szervezett edzésekkel a hátunk mögött érkezünk a mérkőzésekre és ezt István bának köszönhetjük. Van még hátra 5 meccs, jó lenne már nem kikapni, hogy igazán szépen csillogjon az az érem!

 

2013. április 27. – 17:20

Darazsak Old Boys II. – TF Budapest

71:70

(15:24; 20:9; 19:13; 17:24)

 

K: BÁRDOS (18); HERR (10); KECSKÉS (3); SZEMÁN (15/3); HORVÁTH SZ. (10)

cs: HORVÁTH R. (15); BATOVICS (NJ); KOCSIS (NJ); PATAI (NJ); FURIÁK (NJ)

 

Egy győzelemmel közelebb a célhoz

  2013.04.26. 21:02

 

24. fordulóban idegenbe látogatott D csapatunk, ahol egy kellemetlen ellenféllel kellett megmérkőznünk. A szezon vége felé haladunk és ebben a szakaszban minden győzelemre szükségünk van, hogy megőrizzük dobogós helyünket.  A mérkőzés eleje számunkra elég döcögősre sikerült, viszont egy pillanatra se engedtük át a mérkőzés irányítását a Dragon csapatának. Második és a harmadik negyedben sikerült kisebb előnyt szereznünk pár pontos távoli kísérletnek köszönhetően. Taktikás védekezésünk ellen nem nagyon találták az ellenszert, így az utolsó negyedben egy percig nem volt kérdés a győztes kiléte.  Nem volt egy világszínvonalú mérkőzés, de a lényeg a piros jegyzőkönyv és csak ez számít.

Rangadó következik, a TF csapata jön a gimibe, győzelmünk eseték olyan előnyre szereznénk rivális ellenfelekkel szemben, amit nem biztos, hogy be tudnak hozni. Ha nem sikerülne akkor sem ég a ház, csak sokkal szorosabb lesz a maradék 4 hét!

 

2013. április 21. – 10:30

Dragon King – Darazsak Old Boys II.

54:69

(10:18; 17:16; 17:19; 10:16)

 

K: Bárdos (2); Herr (6); SZEMÁN (18/3); KECSKÉS (16/6); Horváth R. (4)

cs: BATOVICS (11/9); Kocsis (4); Horváth Sz. (4); Furiák (4)

 

20/20 hazai pályán, itt az újabb 100-as!

  2013.04.15. 12:47

A sereghajtót fogadtuk szombat este a Zrínyi Gimnáziumban. Nem számítottunk szoros mérkőzésre, sokkal inkább egy könnyed, örömkosárlabdára. Ellenfelünk ugyan nem tartozik a nehezebben legyőzhető gárdák közé, de lelkesedése becsületre méltó volt ezen az estén is. Végig mi irányítottuk a mérkőzést, helyenként nagyon is látványosan játszottunk. Negyedik negyedben csupán a 4. percben sikerült folyatatnunk a pontgyártást, így veszélybe került az újabb 100-as. De aztán a fiúk összeszedték magunkat, megnyomták egy kicsit a végét is és egy Gábor kosárral át is libbentünk a három számjegybe. A vége 103:57.

Aki futott és akart, az sokat dobott, aki lazábban mozgott az kevesebbet. Gábor tripla duplát ért el, ami szép teljesítmény, sőt mindössze 2 kiharcolt fault hiányzott neki a 4-es duplához.

Egy hét múlva folyatatjuk, a Dragon King csapatát is meg kell vernünk ahhoz, hogy tovább harcolhassunk a dobogóért.

*** Közben kiderült, hogy a Cap City csapata legyőzte a Híd Unio csapatát, így most visszavettük a 3. helyet a tabellán. Izgalmas 1 hónap vár ránk!

 

2013. április 13. – 18:40

Darazsak Old Boys II. – Superheroes

103:57

(29:8; 25:17; 25:8; 24:24)

 

K: BÁRDOS (23); Herr (6); SZEMÁN (25/3); KECSKÉS (17/3); HORVÁTH Sz. (15)

cs: Kocsis (9); Furiák (6); Patai (2); Batovics (-)

 

Rangadót vesztettünk, ez még hiányozhat a végén!

  2013.03.27. 20:03

 

Az éremszerzési harcban roppant fontos mérkőzéshez érkezett második számú csapatunk. Ellenfél a hazai pályán játszó Híd Unio csapata volt. Ősszel egy méretes buktával küldtük haza őket Kőbányáról, most megelégedtünk volna egy szerényebb különbséggel is. Egy elég gyenge színvonalú és mindkét oldalról rengeteg hibát tartalmazó mérkőzést láthatott, aki a Marcibányi térre kilátogatott. Bár a negyedek alakulásából is látszik, hogy előnyünket folyamatosan növeltük, de nagyon nem sikerült leszakítani őket. A negyedik negyedben aztán dőlt minden, a hazaiak fordítottak és mi erre nem tudtunk válaszolni.

Sajnos egy nagyon fontos mérkőzést veszítettünk és pont a legrosszabbkor. Ezek a meccsek mindig kettőt érnek. Hiába szedett Robi old boys rekordnak számító 25 lepattanót, támadásban borzasztó százalékkal tüzeltünk és összesen sikerült adni 1 db!!! gólpasszt.

A hajó nem úszott még el, de kell egy bravúr és már a többi csapat segítségére is szükségünk van.

 

2013. március 24. – 17:00

Híd Unio SE – Darazsak Old Boys

61:55

(14:15; 12:14; 16:18; 19:8)

 

K: Bárdos (8/3); Szemán (21); Kecskés (8/6); Horváth Sz. (8); HORVÁTH R. (10)

cs: Batovics (-); Herr (-)

 

10/10 hazai pályán!

  2013.03.10. 12:56

 

Papíron egy lazább mérkőzésnek néztünk elébe, ellenfél a Mind1 csapata volt. Budaiak egy lelkes, de korántsem annyira képzett együttes, mint a miénk. Kértem fussunk gyorsan, dobjon mindenki sokat. Ez az első félidőben működött is, de valamiért a harmadik negyedtől nekiálltunk szenvedni, pontosabb nagyon félvállról vették a fiúk. Ez főleg védekezésben mutatkozott meg, nem mentünk közel a vendégekhez, ők betaláltak, mi ritmust veszítettünk és már támadásban sem remekeltünk. Bár győzelmünk egy percig sem forgott veszélyben, de megint úgy sikerült ezt véghezvinni, hogy minimum a mérkőzés felét nem élveztük.

Tisztelet a kivételnek, Artúr, Bandi és Szabi szerintem jól szórakoztak, de mondjuk tettek is érte és nem csak várták, hogy a szájukba repüljön a sültgalamb.

 

2013. március 09. – 17:20

Darazsak Old Boys II. – Budai XI SE Mind1

84:65

(22:14; 27:13; 22:16; 13:22)

 

K: BÁRDOS (13); KOCSIS (16); Herr (6); Kecskés (12/6); HORVÁTH Sz. (14)

cs: Szemán (12); Batovics (5/3); Furiák (4); Patai (2)

 

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
RKFB 2022-2023
 
FB2 2022-2023
 
RKFB 2021-2022
 
2020/2021
 
RKFB 2019-2020
 
NB.II. A 2018-2019
 
FA 2018-2019
 
NB.II. A 2017-2018
 
FB 2017-2018
 
NB.II. A 2016-2017
 
FB 2016-2017
 
NB.II. A 2015-2016
 
FC 2015-2016
 
NB.II. B 2014-2015
 
FC 2014-2015
 
NB.II. A 2013-2014
 
FC 2013-2014
 
NB.II. B 2012-2013
 
FD 2012-2013
 
RKFB 2011-2012
 
FD 2011-2012
 
2010-2011
 
2009-2010
 
2008-2009
 
2007-2008
 
2006-2007
 
Látogatottság
Indulás: 2006-10-07
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon