darazsakoldboys
2023/2024
 
Extrák
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Történetünk (2006-)

2006/2007

2006. nyarán úgy döntöttünk, hogy kicsit önnállósítva magunkat a Darazsaknak folytatjuk az NB. II. -es vonalát és a 2005-06-os évhez képest átalakuva, más elvárásokkal és tervekkel megalakítottuk a Darazsak Old Boys-t.

Célunk csak úgy mint a játékoskeretünk is nagyban megváltozott. Vezéreink egy része magasabb osztályokba szerődtek, a többiek maradtak és régebbi srcokkal kiegészülve 12 fővel nekiugrottunk az NB. II. C csoportjának ahol a nevezett 20 csapatból a nem túl előkelő 13. helyet csíptük meg. Tudtuk leszünk ennél jobbak is, csak türelem kell.

2007/2008

A következő évben sikerült erősítenünk a 89-es kiöregedett csapatból, így a 2007-08-as évnek már nagyobb célokkal indultunk neki. Az eredmények nem maradtak el, sorban hoztuk a győzelmeket, de valahogy amikor nagyon kellett akkor nem tudtunk csípni, és ha hajszál híjján is, de lemaradtunk a felsőházról, ami azt jelentette, legjobb esteben is csak 11-ek lehetünk. Így is törént, alsóházat simán nyerve léptünk 2 helyet előre.

2008/2009

2008-09 -es év egy sikeresebb évünknek tekinthető, februárig dobogó közeli helyzetben toporzékoltunk, de sajnos csak álom maradt az érem, és végül, ugyan megint előre lépve a 7. helyen végeztünk. Ha megnézzük az erdményeinket akkor csalódás a hetedik hely, mert sokkal elöbb is lehettünk volna, de ha a javuló tendencia folytatódik akkor lassan odaérhetünk,  és megragadhatunk az élmezőnyben, ott ahová valók vagyunk!

2010/2011

Negyedik idényünk szintén javulást mutatott és csak egy kis téli hullámvölgy miatt nem lehettünk dobogósok, bár így sem rossz az 5. hely (bár egyetlen ponton múlott a negyedik). Játékerőben sokat javultunk, mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy az utolsó pillanatig bajnoki címben reménykedő Budaörsieket mind a kétszer elcsíptük.

Idén bizony ismét előre lépést várunk, most már évek óta együtt a csapat magja, nagyon várjuk, hogy érem kerülhessen a nyakakba. Hogy milyen színű? - az csak rajtunk múlik...

2011/2012

Tavalyi év mindeképpen eddigi legsikeresebb évünknek tekinthető, miután a bajnokságban bronzérmet szereztünk, történetünk során első alakalommal kijutottunk a Szuper Kupára, ahol egészen a döntőig meg sem álltunk. Nehéz lesz idén felülmúlni, de eddig mindig sikerült egy kicsit megfejelni az előző évi teljesítményünket. Idén már 21 főből áll csapatunk így két csapattal indulunk, a kezdetek óta első ízben. Lesz kihívás bőven, várjuk a folytatást!

Ötödik évünk majdnem tökéletesre sikeredett. Első olyan évünk volt, ahol két csapattal próbáltunk szerencsét és ez bejött. Mindenki sokat játszhatott, így kiderült, hogy például a II. csapatból is sokkal többen vannak akik fel merik vállalni a felelősséget mint ahogy azt gondoltuk. Így teljesen megérdemelten lettek, magabiztosan 6.-ok. I. csapat szinte veretlenül gázolt át a mezőnyön. Miután a bajnokságban rajt-cél győzelmet aratott, és csupán kétszer talált legyőzőre, a Szuper Kupán már esélyeshez méltóan söpörte be az újabb trófeát. Így ebben az évben mindent megnyert, amit csak tudott. Tovább mindenféleképpen pozitív, hogy az edzések 90 százalékában 5-5 ellei játékot tudtunk produkálni.

2012/2013

Az új szezonban, új célok, szintén két csapattal. I. csapat tavaly kiharcolta az NB.II.-ben való indulást, szerettünk volna itt is helytállni. Sok bosszantó vereség mellett, azért többször is sikerült borsot törni az ellenfelek orra alá. Varga mester ugyan mint mindig, most sem volt elégedett, de olyan kiegyenlített volt a mezőny, hogy az utolsó mérkőzésünk előtt még nem lehetett tudni, hogy 6.-ok vagy 13.-ok leszünk-e. Végül a középmezőnynek számító 9. helyre csúsztunk be 6-os holtversenyben. Eközben II. csapat sem tétlenkedett, egész évben magabiztosan őrizte dobogós helyét, majd 3. helyen fejezte be a bajnokságot. Ennek jutalmaként, feljutottak a "C" csoportba. A bajnoknak összesen 1 veresége volt, ez a Zrínyi Gimnáziumban szenvedte el.

2013/2014

Nyolcadik szenzonunkban, mind a két csapatunknak nagy feladatai akadnak majd. NBII-esek kicsi erősítettek, tervük az élmezőnybe való betörés, II.-es csapat pedig szintet lépve a "C" csoportban próbálja kivívni a még magasabb osztályba való jutást.

2014/2015

Tavalyi évünk vegyesre sikeredett. NBII-es csapat a tervét véghez vitte, sokáig harcban állt a dobogós helyekért, azért egy rosszkor jött hullámvölgy szertefoszlatta az álmainkat és végül a 4. helyen végeztünk. Persze szégyenkezni nem volt okunk. Kettes gárda a feljutás és az új év harcát hívta, ismeretlen ellenfelek, nagyobb feladatok. A végelszámolásnál az 5. poziciót csípték meg. Ha azt mondjuk, hogy egyik évünk sem szokott simán indulni, akkor erre a kezdésre ez most határozottan igaz. Tavalyhoz képest mind a két csapat gyengült, sajnos kulcsjátékosok távoztak, munkahelyi és magán problémák miatt. Kicsit újra kell építkeznünk, nagyon nehéz év vár mind a két csapatra, kitartásra és türelemre lesz szükség mind a két csapat részéről!

 

Hajrá Darazsak!

 

 

Hajrá Darazsak!!

 
RKFB 2022-2023
 
FB2 2022-2023
 
RKFB 2021-2022
 
2020/2021
 
RKFB 2019-2020
 
NB.II. A 2018-2019
 
FA 2018-2019
 
NB.II. A 2017-2018
 
FB 2017-2018
 
NB.II. A 2016-2017
 
FB 2016-2017
 
NB.II. A 2015-2016
 
FC 2015-2016
 
NB.II. B 2014-2015
 
FC 2014-2015
 
NB.II. A 2013-2014
 
FC 2013-2014
 
NB.II. B 2012-2013
 
FD 2012-2013
 
RKFB 2011-2012
 
FD 2011-2012
 
2010-2011
 
2009-2010
 
2008-2009
 
2007-2008
 
2006-2007
 
Látogatottság
Indulás: 2006-10-07
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.