Utolsó hazai mérkőzésünk következett, a regionális bajnokság legjobbját fogadtuk, a Bp. Honvédot. Győzelmük eseték már matematikailag is bajnoknak mondhatják magukat egy meccsel a vége előtt. Teljes csapattal érkeztek, nem számíthattunk kegyelemre, győzelmünk az 5. vagy 6. helyet jelentette volna nekünk, de ez most csak álom maradt. Honvéd soraiban tudhatta a tavaly még darazsas mezben a triplákat tucatjával dobáló Dani Zolát, és nem is hozott szégyent ránk, hiszen térdsérüléséből felépülve remekül játszott mind támadásban, mind pedig védekezésben.

Próbáltunk minél több ellenállást tanúsítani, a magassági, és fizikai előnyben lévő ellenfelünk ellen, és azt kell, hogy mondjam igenis álltuk a sarat sokáig. A labdáson mindig nagy volt a nyomás, egyik passz sem mehetett biztosra, így könnyű indításgólok után meglépett ellenfelünk. Aztán ahogy egyre jobban fáradtunk, szépen felőröltek minket. A félidőre el is dőlt a mérkőzés.

A második húsz percben mindenki próbálta tenni a dolgát, több- kevesebb sikerrel. Néha azért mi is okoztunk nekik szomorúságot, egy-egy szép találattal, vagy védekezéssel, de hát erről szól a történet. A vége egy eredmény szempontjából a két csapat közi reális különbség, de nem kellett lógó orral távoznunk.

Ha nem is az égiek, hanem a Budaörs is úgy akarja, akkor van még egy idegenbeli fellépésünk, amin szeretnénk győzelemmel búcsúzni harmadik Old Boys évünktől.