Tegnapi győzelmünket egy újabb sikerrel próbáltuk megfejelni, aki ezt nagyon nem szerette volna, az pedig a Toldy volt, aki hazai pályán általában stabil teljesítményt nyújt. Nagy csere parádéra nem lehetett számítani, mivel mi nyolc fővel tudtunk kiállni, addig ők csak hatan voltak. Gondoltuk nekik esünk aztán lesz, ami lesz.

Első negyed… no comment, szánalom, kishitűség, pontatlanság, a győzni akarás totális hiánya…

Számunkra itt kezdődött a mérkőzés, betörések, lepattanók, ebből a gyorsindítások, villámgyorsan jöttünk vissza a mérkőzésbe. Türelmesen védekeztünk, támadásban beszéd volt, remekül alakult minden. Sajnos ellenfelünk egyik meghatározó embere a negyed elején kidőlt a sorból, így öt emberrel folytatták a játékot. A félidőben 12 ponttal vezettek a hódok.

Ritmust veszítettünk, kicsit talán el is fáradtunk, és nem tudtuk tartani a tempót, a felzárkózás nagyon felemésztett minket. A hazaiak harcosságukkal, néha már a faulthatáron túl védekezve elhúztak 17 pontra és nagy lépést tettek a győzelem felé.

Negyedik negyedben semmi sem változott, talán csak annyi, hogy a játékvezetők elkezdtek sietni haza, vagy nem tudom, hogy hova, de villámgyorsan vége lett a második félidőnek. Faultokat csak akkor fújtak, ha nagyon muszáj volt, semmi értelme nem volt így az egésznek… A vége egy 82:61-es vereség, a Toldy megérdemelten nyert, sajnos nem tudtunk abból sem előnyt kovácsolni, hogy gyakorlatilag 30 percig 5 emberrel játszottak csere nélkül.

Nem volt tétje a mérkőzésnek, a helyezések nem nagyon tudnak már változni, így egy langyos kis péntek esti szaladgálásnak lehettek szemtanúi a kilátogatók.

Játszottunk már, de még fogunk is ennél jobb meccset.