07/08 Hírek : 2008. 04. 26. Darazsak Old Boys - Kobak KC |
2008. 04. 26. Darazsak Old Boys - Kobak KC
Idei utolsó hazai derbihez érkeztünk, ahol a Kobak csapatát fogadtuk egy olyan egymás között megszokott örökrangadóra. Bár a hagyományoktól eltérően az idegenbeli mérkőzésen viszonylag nagyarányú húsz pontos vereséget szenvedtünk. Kezdődhetett a törlesztés! Meglepően jó első negyeddel kezdtünk 27:10 lett volna ide, ha Csabikának nem pattan el egy ér az agyában, és nem zsákmányol magának két technikait. Eredménye, hogy 4 faulttal folytathatta. De nem zökkentünk ki, tovább növeltük az előnyt, a félidőben már 26 egységnél jártunk előrébb. Majd a harmadik tíz percben végképp eldőlt a mérkőzés. A vége 104:65 lett, jó dobószázalékunk miatt ismét 100as fölött végeztünk. Ma talán a legjobb Fürti volt aki 11 pontja mellé leszedett 16 lepattanót és adott 6 gólpasszt is ami összesen 30ibm. Mellette az ügyeletes gólvágók mi (8#) voltunk Petivel ő 33 pontig jutott benne 2 hármassal (egyik egy ablakos dudaszós a félidőben), én pedig 32-t benne 8 trojkával. Továbbá említést érdemel Csaba 11pont, 10 gólpassz, Bufi, Áron akik a palánk alatt végezték a szokásos piszkos munkát, Gyuszi aki távoliaival roncsolta az ellenfelet, Pisti pedig a 100. pont tulajdonosa, szerencsés mert vehet nekünk pezsgőt!! Végezetül, ez volt az idei legnagyobb arányú győzelmünk a közel 40 ponttal, jövőhét vasárnap a 2007/2008-as szezon utolsó meccse lesz, törekedjünk arra, hogy győzelemmel búcsúzhassunk ettől az évtől!!
2008. 04. 26. NB.II. C csoport - Alsóház 11.-19.
Darazsak Old Boys - Kobak KC 104:65 (27:15, 28:14, 27:16, 22:20)
Darázs: Tápai (32/24), Andrus (4), Bogdán (11), Sváb (11), Hajdu (33/6)
cs: Módis (2), Batovics (9/9), Kecskés (2)
Kobak ld.: Vereczkey 17/9, Tircsi 13/3
|